Ahol nem a szépség számít

Én már évek óta belecsöppentem a futók világába, annak is egy külön válfaját, a terepfutást preferálom, ahol igen fontos, hogy az ember jól tudjon tájékozódni, mert bizony másképp előfordulhat, hogy a betervezett kilométerek száma jóval meghaladja a tervet, és bizony azért mondjuk a dupláját nem kellemes lefutni egy kiszemelt távnak. Én még különlegesebb esetnek számítok, mert elég rosszul tájékozódok még a városban is, tehát mondhatom úgy is, hogy alapvetően hátránnyal indulok.

Éppen ezért, amikor komolyabb terepekre merészkedtem rájöttem, hogy nem lenne jó egyszer egy sötét erdő mélyén tölteni az éjszakát, és kell valami, ami biztonságot nyújt számomra, így hát elkezdtem olyan sportórát, okosórát keresni, ami jól mutatja a térkép funkciókat és különböző futó útvonalak letölthetők rá. Igazság szerint nagyon sok választási lehetőségem nem volt, hiszen az ár a csillagos ég, de még ott is csak két darab jöhetett szóba, ami ennek a kitételnek megfelelet, a legjobb viszont az apple watch volt, így vettem is egyet. Tökéletesen működik terepen, egyszerűen imádom. Még sosem tévedtem el vele, ez tény.

Olyan szíjjal adták viszont, ami nem igazán erdőbe és terepfutáshoz való. Nagyon szép és designos, tehát egész nap teljesen jól betölti a munkahelyemen a funkcióját, edzésen vagy versenyen viszont kifejezetten sérülékeny és káros is lehet, így mindenképp szükségem volt egy új apple watch szíj beszerzésére. Hozzá is láttam, és az applewatchshop.hu oldaláról igazán gyorsan és egyszerűen megrendeltem, másnapra pedig meg is érkezett, így a következő edzést már abban töltöttem. Meg kell mondani, tényleg sokkal kényelmesebb. Most már értem, hogy miért javasolta mindegyik sporttársam, hogy edzésekre és versenyre cseréljem le. Igazuk volt, mint ahogyan abban is, hogy a csere nem tart tovább két percnél, és még én is ügyesen és gyorsan meg tudom csinálni. Egyszerűen imádom ezt az órát.